Lelki nyugalom és békesség!
Az előtte nagyon régen hangolt zongoránál, a legnagyobb gondossággal elvégzett munka után is előfordulhat, hogy röviddel a zongorahangolás befejezése után egy-egy hang hamar elhangolódik. Ebben
Az előtte nagyon régen hangolt zongoránál, a legnagyobb gondossággal elvégzett munka után is előfordulhat, hogy röviddel a zongorahangolás befejezése után egy-egy hang hamar elhangolódik. Ebben
Az a tapasztalatom, hogy amikor megveszik otthonra a pianínót, zongorát, csodaként néznek a hangszerre, majd ahogy telik az idő, annyira természetessé válik a jelenléte, hogy
Egy zongora hangolás 1,5 óráig tart normál esetben, ha nincs más egyéb javítani való rajta. Ha hosszú évekig nem volt hangolva, akkor több ideig is
Általánosságban elmondható, hogy évente legalább egyszer a fűtés megkezdését követően, amikor megváltozik a szoba klímája, érdemes meghangoltatni. Ha nagyobb igénybevételnek van kitéve, akkor lehet többször
Először el kell döntenünk, hogy új vagy használt hangszert szeretnénk. Ezzel tulajdonképpen azt is eldöntjük, hogy mekkora összeget áldozunk a harmonika vásárlására. Míg egy új
A harmonika olyan hangszer amely sok embernek szerez örömet és szórakozást. A következő pontokban leírom,hogy mi szükséges ahhoz,hogy minél hosszabb ideig jó állapotban maradjon a
Így vegyük ki! Ne így!
Ha harmonikát magunk elé állítva a két szíjat együtt felemeljük,a jobb vállra kerülő szíjnak egy ökölnyivel kell hosszabbak lennie a másiknál. Most a hangszer úgy
Kedves Hölgyem, Uram! Amint látod, én egy hangszer vagyok, nem szeretem, ha rám pakolnak, enni-innivalót raktároznak rajtam.Érzékeny vagyok a nedvességre, huzatra és szeretem, ha 50-60
Ha harmonikát magunk elé állítva a két szíjat együtt felemeljük,a jobb vállra kerülő szíjnak egy ökölnyivel kell hosszabbak lennie a másiknál. Most a hangszer úgy